Kedves Látogató! A céges beszámoló kitöltését itt egy online szoftverrel lehet elvégezni Az első néhány igazi beszámolót már 2008 május végén sikerült ezzel az internetes szoftverrel kitölteni. Már a kezdés évében, 2009-ben is ötszáznál több beszámoló itt készült el. A beadás módja azóta háromszor változott, ez a rendszer azonban mindenféle változást követett. Ez a PDF archívum 2009.04.26.-án nyílt meg. Itt azok a dokumentumok tekinthetők meg, melyeket a kormányzat részére beadott elektronikus beszámolóhoz csatoltak, valamint olyanok, melyeket ezzel a Privát e-Beszámoló Közzététel online rendszerrel hoztak létre. A dokumentumok a beadás éve után másodikként következő január 31-ig tölthetők le. Ez a leírás akkor jelenik meg, ha a keresett dokumentum már nem érhető el a nyilvános könyvtárban. Mindegyik, itt tárolt beszámoló adószám
németül, vagy angol nyelven.

2010. január 18.: A privát közzétételből a 10EB űrlap automatikusan kitölthető lett
2010. január 1. után a beszámolókat az ÁNYK (AbevJava) Általános Nyomtatvány Kitöltő programmal kitöltött elektronikus űrlap csatolmányaként KELLETT beadni. Ezt, és a következő évek hasonló űrlapjait egyedileg létrehozott, csatolmányokat is tartalmazó Windows telepítő programmal lehetett innen automatikusan kitölttetni.
2016. december 1. óta a beadáshoz kötelezően használandó az OBR, amelynek kitöltése itt szintén automatizált.
Az automatikus kitöltés azt jelenti, hogy az OCCR és a társasági adóbevallás alapján az OBR minden rovatát a szoftver tölti ki, tehát a felhasználónak még a saját nevét sem kell beírnia. A mellékleteket automatikusan generálja, PDF-be alakítja és csatolja.
A PDF beszámolók ömlesztve, az adószám első három számjegye szerinti könyvtárakban találhatók.
Bejelentkezés után mindenkinek a saját cége(i) cég Lista formájában is rendelkezésre állnak, tehát a saját cégek anyagát nem muszáj itt keresgélni. Beszámolót kitölteni itt csak megrendelés esetén lehetséges.
Mindegyik fájlból két változat található meg. A .html végződésű a weblap, ami Internetes megjelenítésre való, de beadni persze nem lehet, mert nem fogadják el. Bezzeg ha valaki PDF-be alakítja, akkor már beadható. Ezt az átalakítást a szerver automatikusan el is végzi, a .pdf végződésűek azok a dokumentumok, amelyek az elektronikus beszámolóhoz csatolhatók. Ezeket – ha nem használják az OBR automatikus kitöltését – a saját gépre le kell menteni, mert az EB űrlaphoz közvetlenül az Internetről nem lehet fájlokat csatolni. A weblapok (.html fájlok) egyébként ugyanúgy néznek ki, mint a beszámoló nyomtatvány, azonban potenciális vírushordozók, ugyanis letöltés után a nem megfelelően védett gépeken tárolt változatok számítógépes vírussal fertőződhetnek. Előnyük viszont, hogy szövegszerkesztő programmal átalakíthatók.
A PDF könyvtárban a beszámolók 3 részre tagolva találhatók meg azért, mert így kellett beadni. A mérleg és az eredménykimutatás változtatás nélkül volt csatolható az EB űrlaphoz, és amennyiben a borítólapra a megfelelő szöveges tartalmi részt beírták, akkor a ___kiegeszito_tablazatok... nevű PDF is változtatás nélkül beadható. A szöveges rész megírására itt kétféle sablon, és online szövegszerkesztő áll rendelkezésre. A táblázatokkal összefűzött szövegek elnevezése ___kiegeszito_melleklet.pdf